Bemutakozás

Mi az a civil információs centrum?

A civil törvény rendelkezése alapján, a Miniszterelnökség a civil információs centrumok működtetésén keresztül nyújt szakmai támogatást az egyesületek, alapítványok, szövetségek működéséhez. Az ország tizenkilenc megyéjében és Budapesten működő civil információs centrumokat nyílt pályázat útján választotta ki a Miniszterelnökség (jogelődje civil területen az Emberi Erőforrások Minisztériuma)  az ott tevékenykedő civil szervezetek köréből. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2015 óta az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) látja el a civil információs centrum címmel járó feladatokat. Fontos tudni, hogy a kissé komoly hangzású Civil Információs Centrum elnevezés valójában nem egy „hivatalt”, hanem egy kezdeményezést takar. E kezdeményezés arra irányul, hogy munkatársaink, partnereink és külső szakemberek segítségével olyan szolgáltatásokat biztosítsunk, amelyek segítik a megye civil szervezeteit és civil részvétellel megvalósuló együttműködéseit az elindulásban és az építkezésben.

 

Milyen feladatokat látunk el, mint civil információs centrum?

A civil információs centrum (CIC) feladatainak szakmai kereteit a civil törvény határozza meg.  E jogszabály alapján:

  1. igény esetén közreműködünk a civil szervezetek e törvény szerinti adminisztratív (elektronikus úton teljesítendő) kötelezettségeik teljesítésében,
  2. elősegítjük a civil szervezetek és a helyi önkormányzatok és a nemzetiségi önkormányzatok együttműködését,
  3. részt veszünk a civil szervezetek és az üzleti szféra kapcsolatainak és együttműködési lehetőségeinek fejlesztésében,
  4. folyamatos működésű szakmai tanácsadási rendszert működtünk a jogi, közhasznúsági területen; pénzügyi, könyvelési, adózási kérdésekben; pályázati módszerekre, technikákra vonatkozóan; számítógép-kezelés területén,
  5. folyamatos információszolgáltatást biztosítunk a civil törvény végrehajtásáról,
  6. adatot, információt szolgáltatunk a Civil Információs Portál számára a szolgáltatásaink elérésével, igénybevételével kapcsolatban
  7. A Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumainak kérésére tájékoztatást adunk az adott ellátási területen működő civil szervezetek tevékenységéről.

A felsorolt feladatokkal a hozzánk forduló civil és egyéb szervezetek konkrét szolgáltatások formájában találkoznak. E szolgáltatásokat az Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött szakmai megállapodás és természetesen a hozzánk forduló civil szervezetek igényei alapján biztosítjuk. Tevékenységeinket úgy szervezzük, hogy:

  • a civil szervezetek komplex és személyre szabott szolgáltatást kapjanak, amely egyszerre segíti a jelenlegi helyzetük megismerését és a lehetséges fejlődési utak megtalálását;
  • a szolgáltatásaink többsége a civilek mellett, a velük együttműködő önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, közigazgatási és gazdasági szereplők irányában is nyitott;
  • kiemelten kezeljük a civil szektoron belüli és a szektorok közötti együttműködések, partnerségek kérdéskörét;
  • a „címbirtokosi” pályázatban elvártnál jelentősebb mértékben törekszünk a szolgáltatások kistérségi szintű biztosítására;
  • tisztában vagyunk a megye geopolitikai helyzetével a határon átnyúló kapcsolatok építésével is, mint fejlesztési lehetőséggel számolunk;
  • kiemelt kérdésnek tekintjük a civil szervezetek részvételét a 2014-2020 közötti fejlesztésekben. Azt kívánjuk előmozdítani, hogy a szektor egyszerre vegyen részt e folyamtok alakításában, a források lehívásában, valamint a fejlesztések értékelésében.

 

Amennyiben a szolgáltatásaink után érdeklődik, kérjük, kattintson ide:  >> Szolgáltatásaink

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Szöveg méretezése