Idősjogi fórum a Kapuzörgetőkkel 2019. november 25-én

Korosztály specifikus interaktív foglalkozásunk az áldozattá válás elkerülésével kapcsolatos tudás közvetítésére szolgál. Fontosnak tartjuk, hogy a szépkorúak is tisztában legyenek az őket megillető személyi és vagyoni biztonságot érintő jogokkal, azok gyakorlásának módjával, illetve a rendelkezésükre álló segítő lehetőségekkel.

Kovácsné Leskó Anna r.őrnagy, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója lesz a segítségünkre ebben, aki az idén vehette át az év rendőre címet az ifjúkori bűnözés romló tendenciáinak megállítására kidolgozott Ellen-Szer programban elért munkájának elismeréseként.
Őrnagy asszony felhívja a Győri kapuban élő idősek figyelmét arra is, mire tanácsos figyelniük az adventi időszakban, az ünnepek idején.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és szöveg

Mindenkit szeretettel várunk aki a Győri kapu lakója, de másokat is, akik szeretnék meghallgatni az előadást, ill. kérdéseket feltenni a témában, mert az a cél, hogy legyenek biztonságosak az advent napjai mindnyájunk számára!

A program a “Kapuzörgető” TOP-6.9.2-16-MI2-2017-00003 Helyi identitás és kohézió erősítése projekt keretén belül valósul meg.
Szervező: Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület

Szöveg méretezése