Összefoglaló tanulmány a szlovákiai (magyar) civil szféráról

Összefoglaló tanulmányunkban a szlovákiai magyar civil szféra vizsgálatát tűztük ki célul. Elsősorban a jelenlegi helyzetre fókuszálunk, de ezzel egy időben a tanulmány egyfajta történelmi áttekintést is nyújt. A kisebbségi létből adódóan az általunk vizsgált szervezetekre bár ugyanúgy a szlovákiai jogrendszer vonatkozik, tevékenységüket mégis a kisebbségi lét és az anyaországhoz való kötődés határozza meg. A jogszabály vizsgálata, az együttműködési formák és pályázati lehetőségek mellett olyan konkrét szervezetek bemutatására is sor kerül, amelyek tevékenysége átfogó, és nagyban befolyásolja az itt élő magyarság kulturális, oktatási, ifjúsági és civil életét. A másik, általunk kiemelt terület földrajzi, hiszen a készítő és megrendelő is a történelmi Borsod, Gömör és Kishont vármegye területén tevékenykedik, így az itt tapasztalható nehézségeket és megoldásokat ecseteljük esettanulmányunkban. Értekezésünk magját legfőképpen a már meglévő írásos dokumentumok, statisztikai adatok képezik, bár elmondható, hogy a témakörben kevés a feldolgozott, teljes képet nyújtó és publikált anyag. Sok esetben vitaanyagokra, előadásokra, szlovák nyelvű cikkekre, törvényekre és statisztikai adatokra tudtunk csak támaszkodni, és viszonylag nagy arányban szerepelnek internetes források is.

Összefoglaló a szlovákia magyar szervezetek helyzetéről.pdf

Skip to content
%d blogger ezt szereti:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status