Quintessence (VII.) Pálinkaverseny

Az Ongai Kulturális Egyesület immár hetedik alkalommal szervezi meg a Quintessence pálinkaversenyt. A verseny története 2010-ig nyúlik vissza. Előbb csak a helybeli pálinka barátokat szólította meg az egyesület, majd egy év múlva már négy megye 28 településéről 168 pálinkamintával neveztek a résztvevők. A mintaszám ezt követően folyamatosan emelkedett. 2012-ben 346, 2013-ban 785, 2014-ben 1030 nevezett pálinkával és párlattal találkozott a zsűri. Az idei 1000 feletti nevezési szám jelzi, hogy ez a töretlen fejlődés most sem tört meg, és a verseny mára a Kárpát-medence legnagyobb és legrangosabb pálinkás megmérettetésévé nőtte ki magát. 2015.-ben 116 településéről, 257 nevezőtől összesen 1021 versenyminta érkezett. Évek óta rendszeresen, egyre nagyobb számban érkeznek a megmérettetésre külhoni nevezések is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az idén, 2015 januárjában Szlovákia, Románia mellett Lengyelországból és Ausztriából is érkezett minta a versenyre. A szervezők számára külön büszkeség és megtiszteltetés, hogy ez évben először átlépve Európa határait, Kínából is neveztek párlatokat.

 

Részletes információk, nevezési feltételek:

http://quintessence-palinka.hu/hu/

http://www.okeonga.hu/

http://www.erke.hu/wp-content/uploads/2016/01/Szórólap-pálinkaverseny-kisfelbontás.pdf

Skip to content
%d bloggers like this:
This Website is committed to ensuring digital accessibility for people with disabilitiesWe are continually improving the user experience for everyone, and applying the relevant accessibility standards.
Conformance status